-Nem akarja bemocskolni a kezét, értem én. De hát sajnos nincs más választása. A kelmefestő kezét megfestik az anyagok, amelyekkel dolgozik. 

 -Én ezzel dolgozom - a spirituálissal, az emelkedettel. Most mondja meg: megfestette a kezem?

 Vitán felül áll, hogy VIII. Henrik az angol, sőt mi több, a világtörténelem egyik legérdekesebb személyisége volt, így minden róla írt regényben, vagy az életét, uralkodását feldolgozó filmben és sorozatban megvan a potenciál, hogy remek történet kerekedjen belőle. Az angol történelem eme jeles alakja legtöbbünk számára azért lehet emlékezetes, mert híres arról, hogy nem kevesebb, mint hat feleséget "fogyasztott el" uralkodásának évei alatt, akik közül kettőt ki is végeztetett. A nevét hallva talán eszünkbe jut az is, hogy elszakadva a pápai hatalomtól létrehozta az anglikán egyházat, mindent összevetve azonban igazat kell adnunk szóban forgó sorozatunk intrója alatt elhangzó mondatnak, miszerint csak nagy vonalakban ismerjük a Tudorok életét.

 Nem állítom, hogy a sorozat minden jelenetében történelmileg hűnek tekinthető, az viszont biztos, hogy elhessegeti a rengeteg tévhitet, és hozzásegíti a nézőket ahhoz, hogy egy kicsivel több információt kapjanak Henrik uralkodásának éveiről. Szerencsére a Tudorokat jegyző Michael Hirst remekül kiaknázta a történetben rejlő lehetőségeket, és sikerült neki egy igazán igényes alkotást letennie az asztalra. A sorozat első évadáról legalábbis abszolút elmondható mindez, s remélhetőleg a további három sem fog rácáfolni a fentebb leírt szavaimra. 

 A szóban forgó négy évados széria első szezonjának középpontjában lényegében Henriknek az első feleségével, Aragóniai Katalinnal való kapcsolata áll, pontosabban az uralkodó válásra, házassága érvénytelenítésére irányuló erőfeszítéseit mutatja be, miután megismeri Katalin egyik udvarhölgyét, a gyönyörű Boleyn Annát. Mindeközben a külpolitikában is feszültté, s Angliára nézve nem éppen előnyös irányba változik a helyzet, ugyanis háború háborút követ az angolok és szövetségeseik, a franciák, valamint a pápát szorongató spanyolok között, és a helyzet gyakorta fenyeget az angolok szempontjából kiemelten lényeges európai hatalmi egyensúly felbomlásával. Az eseményeket tovább bonyolítják az udvari intrikák, elvégre ebben a történetben senki esetében sem beszélhetünk mások önzetlen szolgálatáról - itt mindennek megvan maga, időnként meglehetősen borsos ára. 

 Bár korábban említettem, hogy az események szerves részét képezik a nagyhatalmak közti hadakozások, a Tudorok első évada nem bővelkedik csatajelenetekben, sőt azt is egy kezemen (vagy egy ujjamon?) meg tudnám számolni, hányszor rántanak kardot az epizódok során. A csaták kimenetéről is csupán a követek által szállított üzenetekből értesülünk, de hogy azok figyelmét is fenntartsa a sorozat, akiknek sokat nyom a latban a vizualitás kérdése, a készítők gondoskodtak arról, hogy csatározások hiányában is legyen min legeltetni a szemünket. Mondhatnánk, hogy a férfiak számára ott van erre a kacér mosolyú Natalie Dormer és a többi csinos, fűzőbe tuszkolt udvarhölgy, a nőknek pedig Jonathan Rhys Meyers és Henry Cavill, de szerencsére ennél több dolog is van, ami a figyelmünket követeli. Mivel viszonylag kevés jelenet játszódik a palota falain kívül, a sorozat számára szinte kötelező, hogy a belső tereket emlékezetessé varázsolva megteremtse a kor hangulatát. A bútorzat a legapróbb részletekig aprólékosan kidolgozott, nem is beszélve a gyönyörű ruhákról, amiken garantáltan rajta felejti a pillantását a néző. Mondhatnánk, hogy mindez elvárható egy ekkora volumenű kosztümös drámától, véleményem szerint azonban bőséggel akadnak napjainkban olyan mozgóképes alkotások, amelyek nem tudják kellően megragadni a kor szellemét, csupán olcsónak tűnő másolatot adnak el a nézőknek, így a Tudorok igenis megérdemli, hogy ilyen szempontból is kiemeljük. 

 A sztori csupa erőteljes egyéniséget vonultat fel, így a kulcsszerepeket nem lehetett B-kategóriás színészekre osztani, és nyilvánvaló, hogy a készítők sem bízták a véletlenre a dolgokat: a Jonathan Rhys Meyers által megformált Henrik élete teljében lévő fiatalember, aki cseppet sem kövér (mellesleg még a haja sem vörös), épp ellenkezőleg: szenvedélye a testmozgás, vadászatokon, lovagi tornákon vesz részt, és igazán csak akkor jön rá, milyen fontos is az, hogy megfelelően alakítsa országa jövőjét, amikor önhibájából egy vadászat során csaknem életét veszti. Egy évad nem volt elég arra, hogy megkedveljem az uralkodót, s gyanítom ez a későbbiekben sem fog változni, azt azonban el kell ismerni, hogy Rhys Meyers játéka uralja az epizódokat. Azt nem állítom, hogy a színészgárda egyetlen tagja sem veheti fel vele a versenyt, de már az is nagy teljesítmény, hogy képes volt a király személyében egy olyan főszereplőt hozni, akinek akkor is érezzük a hatalmát, amikor kislány módjára nyafogni támad kedve vagy a sokadik nővel enyeleg.

 Összességében véve a Tudorok egyelőre pontosan annak a sorozatnak tűnik, amelyben a néző csak elvétve talál egy-egy olyan karaktert, akit őszintén kedvelni tud. Ennek az lehet az oka, hogy egykor hús-vér személyeket látunk megelevenedni a képernyőn, akiknek a királyi udvarban mozogva mind megvan a maguk motivációja tetteik végrehajtására, legyen az akár hatalmuk növelése, akár a hit szolgálata. Nem fekete-fehér karakterek ezek, ráadásul tudjuk, mi lesz a hatalmasok között folyó játszmák kimenetele, így végig megmaradunk külső szemlélőnek. A számomra eddig kimondottan pozitívnak nevezhető szereplők listájáról kiemelném Katalin királynőt, aki a maga csendes, ájtatos módján elérte, hogy - akárcsak Anglia népe -, én is megkedveljem, valamint Mórus Tamást, aki olyan emberek között is körömszakadtáig ragaszkodott a becsületéhez, akik gátlástalanul, egymást elárulva a másik hátán kapaszkodtak feljebb és feljebb. Persze a legjobb embereket is szörnyűségekre rávenni képes vallás szerves részét képezte életének, így túlzás lenne állítani, hogy minden cselekedetében és mondatában tökéletes ember volt. Az események másik fő alakítója Wolsey bíboros, aki az elvilágiasodó papság és a romlott egyház megtestesítője. Élvezi az uralkodó bizalmát, azonban amikor Henrik azzal bízza meg, hogy érje el, hogy a pápa jóváhagyja Katalintól való válását, Wolsey nyaka körül szorulni kezd a hurok, hiszen tudja: akár sikerrel jár, akár nem, nagy esélye van, hogy a király döntése végzetes következményekkel jár számára. Boleyn Anna jelenleg az események kulcsszereplője, bár számomra a személye túlságosan tenyérbemászó ahhoz, hogy megkedveljem, viszont különösebben nem is ellenszenves, elvégre csak egy fiatal lány, akit a családja bábként mozgat céljaik elérése érdekében, boldogsága viszont nem igazán lényeges számukra. 

 Az első évad történéseit tekintve a következő szezon is megér egy misét, hiszen bőven vannak még itt elmesélendő történetek. Igaz, tisztában vagyunk vele, mi lesz az intrikák végkimenetele, és milyen befejezés felé halad a történet, de ennek ellenére nem árt átismételni az anyagot, hiszen ahogy korábban hallottuk: azt hisszük, ismerjük a történetet... legtöbben azonban csak a végét ismerjük.