Hosszú éveken át bolyongtam az időben. Magát kerestem. 

Napjainkban aligha akad szebben és sikeresebben építkező stúdió a Marvelnél. Ügyesen alakítgatják a filmes univerzumukat, és mindenki számára érdekesen igyekeznek kibontani az újabb és újabb szuperhősös sztorikat, legyen szó akár eredettörténetekről, akár szupercsapatos mozikról. Olyannyira jól csinálják, amit csinálnak, hogy áprilisban az Amerika kapitány filmeket trilógiává bővítő Polgárháborúval elindították a Marvel Cinematic Universe harmadik szakaszát, és még mindig töretlen az alkotásaik sikere, sőt a kemény magot alkotó rajongói tábor mellett egyre többen és többen szeretnek bele a nagyvászonra vitt képregény-adaptációikba. 

 A stúdió által eddig készített filmekről azonban elmondható, hogy a készítők ügyes biztonsági játékot játszottak velük, hiszen nem csupán a képregényrajongók által kedvelt, hanem a szélesebb közönség számára is ismerős karakterek (Vasember, Amerika kapitány, Thor és Pókember) történeteit dolgozták fel, ezáltal biztosítva, hogy ne csupán egy szűk csoport érdeklődjön a mozik iránt. A hatalmas siker és bevételek láttán a stúdió ezt követően - a második szakaszban - már rizikósabb képregénysztorikhoz is hozzá mert nyúlni úgy, mint a Galaxis őrzői, vagy a Hangya. Mivel a munkájukat az előzőekhez hasonló (sőt, talán még azoknál is nagyobb) siker koronázta, hosszú idő után, az idei évben végre sor került arra, hogy a Marvel képregények egyik legkülöncebb és legérdekesebb figuráját is vászonra vigyék. 

 Minden bizonnyal sokakat már a címszereplőt, Doctor Stranget alakító Benedict Cumberbatch neve megvett kilóra, hiszen vele kapcsolatban köztudott, hogy nem szokása a karrierjét derékba törő szerepeket elvállalni, s többször is bizonyította, hogy kivételes tehetség. Persze a szereplőgárdát tanulmányozva a mellékszereplők nevei (Chiwetel Ejiofor, Mads Mikkelsen, Tilda Swinton) sem keltettek bennünk kételyeket, ráadásul az első előzetesek is rendkívül biztatóra sikeredtek, így már a premier előtt tudhatta mindenki: nem fogunk csalódni, a Marvel ismét hozza majd a megszokott színvonalat. Az én elvárásaimat teljesítette a film, sőt talán még többet is nyújtott, mint amire számítottam. Azt hiszem, ez a velem egy teremben ülő emberekről is elmondható, ugyanis miközben már a stáblista pörgött, és a film végi bónusz jelenetet vártuk, több megjegyzést is elcsíptem, amelyek arról árulkodtak, hogy Strange bemutatkozó kalandja simán megérné a jegy árát másodszorra is. 

 A sztori lényege, hogy a neves idegsebész, Doktor Stephen Strange keze egy autóbaleset következtében nagyon súlyosan megsérül, ez pedig derékba töri a férfi karrierjét. A gyógyulás érdekében pénzt és energiát nem kímélve az összes lehetséges gyógymódot számba veszi, azonban egyik sem éri el a várt eredményt. Végül tudomást szerez egy férfi csodával határos gyógyulásáról, és azt az információt kapja, hogy Katmanduban kell keresnie a segítséget. Az itt található Kamar - Tajban megismerkedik a rend vezetőjével, a titokzatos Ősmágussal, aki ráébreszti, hogy nem csupán az a valóság létezik, amelyet a doki addig ismert és igaznak hitt. 

 Pontosan ismerjük a sablonokat, amelyekre a Doctor Strange építkezik. Hiszen mi kell egy jó eredettörténethez? Egy potenciális hősjelölt, aki kezdetben meglehetősen beszűkült látókörrel rendelkezik, s akiről a későbbiekben kiderül, hogy kiválasztottnak született, hiszen a maga területén (jelen esetben a varázslásban) nagyobb erejű és hatalmasabb, mint bárki más. Egy olyan mellékszereplő, aki elég különleges és erős személyiséggel rendelkezik ahhoz, hogy tisztelet övezze a többi szereplő körében, és aki megtanítja a főhős számára azon képességek használatát, amelyek birtoklásáról annak egészen odáig sejtelme sem volt. Kell még a világ biztonságát és az emberek szabadságát veszélyeztető főgonosz és segédjei, akik a Föld leigázására és a hatalom megszerzésére készülnek, és akivel csak hasonlóan nagyhatalmú főhősünk szállhat szembe. Persze vannak még bizonyos elemek, amelyek színesítik a sztorit, például a rossz útra tévedő jófiú és a maga mogorva és szigorú módján mosolyogni való figura, de ők általában nem fordítanak nagyot az események alakulásán. (Vagy mégis? Lásd a bónuszjelenetet.)

 De mégis kit érdekel, ha a film több ponton is efféle közhelyekkel operál, ha ezt ennyire látványosan, élvezhetően, és ami a legfontosabb: emlékezetesen teszi?! A történet egy pillanatra sem ereszti a figyelmünket, mert dinamikusan követik egymást az események. A felvezetés is megfelelő ütemű: nem vált elkapkodottá, de unalmasan vontatottá sem. Különösen tetszett a mód, ahogyan Strange személyiségének fejlődését ábrázolták: kezdetben egy arrogáns, öntelt hólyagot látunk, és legszívesebben benyúlnánk a vászonba, hogy lekeverjünk neki egy hatalmas pofont, hiszen orvos - méghozzá nem is akármilyen orvos! - létére nem a segítés vágya vezérli a kezét, hanem minél nagyobb megbecsülésre és hírnévre vágyik. A baleset azonban teljesen megtöri a lelkét, így a kórházban fekvős, gyógymódokat kétségbeesetten keresős jelenetek adják a történet drámai vonalát. Nem is tudom, láttunk-e már ennyire drámai képsorokat Marvel filmben, de véleményem szerint eddig még soha. Mellbevágó tanmese ez, amely - ha egy kicsit a dolgok mögé nézünk - gondolatokat ébreszt bennünk. Ha egyetlen cél elérésére építjük fel az életünket, s közben senki és semmi mással nem törődünk, mink marad, ha egy váratlan és tragikus esemény kirántja alólunk a talajt, és mindaz, amit eddig oly biztosan a magunkénak tudhattunk, annyira állandónak és természetesnek tűnt, hirtelen elérhetetlenné válik számunkra? És ki fog kitartani mellettünk az őt ért összes figyelmetlen, önző szó ellenére? 

 Ahogyan egyre nagyobb tudás birtokába jut, úgy alakul át Strange személyisége, és amikor az Ősmágus lelke választás elé állítja, helyesen, igazi hőshöz méltóan tud dönteni, mi pedig láthatjuk, hogy megérett a film végi nagy összecsapásra. 

 Mondanom sem kell, hogy Marvel mozi révén a látványra sem lehet panasz. A film során is elhangzik, hogy míg a Bosszúállók fizikai védelmet nyújtanak a Föld számára, addig Strange egészen más módszerrel küzd az emberiséget fenyegető ellenséggel, ez pedig lehetőséget adott a készítőknek arra, hogy egy eddig nem látott, újszerű világot tárjanak a szemünk elé. Először a Galaxis őrzőivel merészkedtek ismeretlenebb terepre, hiszen annak ellenére, hogy a Thor-filmek is eltávolodtak a bolygónktól és más világokba is elkalauzoltak minket, az űr rejtelmeit egészen másfajta feladat volt vászonra vinni. A dimenziók közötti utazások szó szerint szédületesre sikeredtek, az időnként Christopher Nolan Eredetének álomvilágát idéző összecsapások és térhajlítgatások pedig olyan látványt nyújtanak, amilyennel mostanában egészen biztos, hogy nem találkoztunk moziteremben. Így - bár az utóbbi időben a látványfilmek többsége már majdnem meggyőzött arról, hogy a 3D lassan már nem fog tudni újdonságot kínálni a közönségnek - , ez alkalommal csupán ajánlani tudom.

 Bővebben írnék a színészek alakításáról is, ha nem csupán ezerszerismételt frázisokat tudnék puffogtatni. Mindenki tisztában van Benedict Cumberbatch zsenialitásával - ez alkalommal is csípőből hozza a Sherlockhoz hasonló személyiségű, arrogáns zsenit. Személy szerint alig várom, hogy a doki és Tony Stark végre egy légtérbe kerüljenek egymással. Van egy olyan érzésem, hogy frappáns párbeszédeknek lehetünk majd szem- és fültanúi. Mads Mikkelsen minden egyes mozdulatát öröm figyelni, de tőle is megszoktuk már, hogy úgy alakítja a pszichopata hajlamú gonoszokat, mintha ráöntötték volna. Tilda Swinton karakterétől egy kissé tartottam, hiszen egy keleti harcmester bölcsnek szánt mondatai gyakran éppen az ellenkező hatást érik el, és kedvünk lenne könnyesre nevetni magunkat a monológjaikon. Az Ősmágus karaktere szerencsére egyetlen percre sem válik nevetség tárgyává, ami szintén pozitívum. Egyedül Chiwetel Ejiofor esetében éreztem úgy, hogy alakítása kevésbé emlékezetes, mint általában, bár nyilvánvaló, hogy az ő esetében sem a képességek hiánya, sokkal inkább Mordo karakterének jellegtelensége eredményezte a könnyen feledhetőséget. 

 Élvezetes film lett tehát a Doctor Strange, remekül megállja a helyét a többi szuperhősös alkotás között, emellett pedig érdekes új lehetőségeket kínál a Marvel számára. Fantasztikus dimenziók közti utazásra hív minket, amit garantáltan tátott szájjal fogunk bámulni, ha engedjük, hogy magával sodorjon a film lendülete. És ugyan miért ne engednénk?