Valami itt settenkedik a városunkban, pusztítva lecsap ránk, aztán eltűnik nyomtalanul. Boszorkányok élnek köztünk...

Egy hajszálon múlik, hogy nem jelentem ki már a poszt elején, hogy: íme, láttam az év legjobb filmjét. Csupán egyetlen dolog tart vissza abban, hogy ezt tegyem, méghozzá a mozikban decemberben startoló Zsiván Egyes: Egy Star Wars történet. Szerintem érthető, hogy korainak tartok ilyen merész kijelentéseket tenni úgy, hogy előttünk áll még az év általam és a mozirajongók többsége által egyik legjobban várt filmje. Inkább így fogalmazok tehát: egészen biztos, hogy a minap az idei év egyik legjobban sikerült mozis alkotásának voltam szemtanúja. 

 Öt év telt el a Harry, Ron és Hermione utolsó kalandját jelentő Roxforti csata, azaz a Harry Potter sorozatot lezáró nyolcadik film óta. Sok rajongó képtelennek látszott elfogadni, hogy valóban végéhez ért kedvenc varázslós sztorink, így időről időre szárnyra kaptak különböző teóriák a lehetséges folytatást illetően, ezek azonban egytől egyik alaptalan pletykának bizonyultak - egészen három évvel ezelőttig, amikor a Warner Bros. bejelentette, hogy egyelőre mégsem áll szándékában elengedni a varázsvilágot. J.K. Rowling forgatókönyve alapján már 2013-ban megkezdődtek a Legendás állatok és megfigyelésük munkálatai, melynek alapjául az írónő Harry Potter sorozatot kiegészítő fiktív tankönyve szolgált, amelyből egyébként Harry és társai is tanultak iskolás éveik ideje alatt. A varázslós mese végigkísérte a gyermekkoromat, így érthető módon az új filmről szóló híreket olvasva engem is elkapott a lelkesedés, ugyanakkor eleve kissé távolságtartóan álltam az új projekthez, ugyanis nem tudtam elképzelni, hogy egy nyolcvan oldalas könyvecskéből miként lehet érdekes módon továbbszőni a varázsvilág történetét. Ha voltak is fenntartásaim - márpedig amint látható, voltak bőven -, az első előzetest látva mind megszűntek. Ráadásul ez alkalommal tipikusan olyan esetről beszélhetünk, amikor az önmagában is sokat ígérő előzetesnél mérföldkövekkel jobb filmet láthatunk. 

 A történet szerint hatvan évvel Harry születése előtt járunk, amikor a fiatal brit állatbolond, Göthe Salmander egy igazán különleges bőrönddel New Yorkba érkezik.Csupán egy ritka lényt szeretne vásárolni az ottani tenyésztőtől, amely Nagy-Britanniában nem lelhető fel, azonban hatalmas kalamajkába keveredik, amikor egy szerencsétlen véletlen folytán néhány, esetenként meglehetősen veszélyes állat kiszabadul a poggyászából és szabadon kezd kószálni a muglikkal teli nagyvárosban. 

 Nagyjából az előzetes is ezt a sztorit ígérte, igaz? Ennek ellenére azt, aki a moziterembe beülve a Harry Potter sorozatnál játékosabb, jóval kisebb téttel bíró történetre számít, jelentős meglepetés fogja érni. Már az első képsorok is azt sugallják, hogy a varázslótársadalomban valami nagyon nincs rendben. Ismétlődő, a muglik ellen irányuló támadásokról ad hírt a Reggeli Próféta, amelyek a korban leginkább rettegett sötétvarázsló, Gellert Grindelwald nevéhez köthetők. (Néhány mondat és röpke képsor erejéig ő is szerepelt a korábbi filmekben, de a neve minden bizonnyal elsősorban a könyv olvasói számára lehet ismerős.) Köztudott, hogy Grindelwald célja a háború kirobbantása a muglik - vagy ahogy Amerikában nevezik őket a magnixok -, és a varázslók között, ráadásul egyre gyakoribbá válnak a város és lakossága elleni titokzatos támadások is. Idővel természetesen a varázstalanok is kezdenek ráébredni, hogy a sok tragédia olyan személyek és erők műve, amelyekkel ők eddig csak a mesekönyvek lapjain találkozhattak. Nem csoda tehát, hogy egyre erősebbé válik a varázslóellenes közhangulat, s nem utolsó sorban létrejön az úgynevezett Új Szálem mozgalom, amely beszédeiben lankadatlan éberségre inti a lakosságot, valamit brutális módszereket hirdet a varázslók és boszorkányok kiirtására vonatkozólag. 

 Ennél jobban nem is mennék bele a részletekbe, hiszen biztosan mindenki maga szeretné átélni az eseményeket, de annyit azért elmondhatok, hogy bizonyos pontokon alacsonynak találtam a korhatár besorolást. Volt itt minden, ami hozzájárult ahhoz, hogy a történet időnként kimondottan sötétté és nyomasztóvá váljon: hatalmas pusztítás, halottak, gyermekbántalmazás, és mindenkinek külön a figyelmébe ajánlom a filmbeli kislány szájából többször is elhangzó morbid dalocskát, amelynek hallatán csaknem a hideg futkározik a hátunkon. 

 Különösen élvezetesnek találtam az új szereplők bemutatásának módját. Mindenki pontosan olyan helyzetben és körülmények között jelenik meg először, ami tökéletesen tükrözi a személyiségét. A színészgárdában vegyesen találhatunk már befutott és kevésbé ismert arcokat, bár a főszereplő kiválasztásakor a filmes gárda láthatóan nem bízta a véletlenre a dolgokat. Eddie Redmayne már jópárszor bizonyított, az eredményeit pedig felesleges lenne sorolni, hiszen jó esetben mindenki hallott már a Mindenség elméletében és a Dán lányban nyújtott alakításáról - ez utóbbival ráadásul egy Oscar szobrot is kiérdemelt -, így nem véletlen, hogy napjaink egyik legkiemelkedőbb fiatal színészeként tartja számon a filmes szakma. Salmander - előző szerepeihez hasonlóan - különc figuráját is remekül hozza, nem is vártunk tőle mást. Göthéről már első pillantásra leszűrhetjük, hogy tipikusan az a figura, aki az állataival jobban megérti magát, mint bármelyik embertársával. A legendás lények társaságában sokkal közvetlenebbé válik, mondhatjuk, hogy akkor mer igazán önmaga lenni. Zárkózott és a múltbeli események miatt nincs jó kapcsolata az emberekkel, azonban a történet folyamán fokozatosan nyitni mer új barátai felé - ez jellemfejlődésének legfontosabb állomása. 

 A többi színész is rendben van, a szereplők is kellőképpen karakteresek. Persze köztük is akadnak emlékezetesebbek - mint például a varázsvilágba váratlanul belecsöppenő magnix, Jacob Kowalski, aki általában a humor fő forrása -, és kevésbé emlékezetesek. Ez utóbbi kategóriába sorolnám Queeniet, és bár az ő esetében is érződött, hogy az alkotók igyekeztek a maga butuska módján humorossá és szeretnivalóvá tenni, de nálam szögesen ellentétes hatást ért el a karaktere. Örülök, hogy nem töltött a szükségesnél több időt a vásznon, ugyanis engem kimondottan irritált a viselkedése. A mozi főgonosza egyértelműen Grindelwald, de mivel szigorú értelemben véve csupán pár percnyi szerepe van, ezért kellett mellé még egy ügyeletes rosszfiú is - Percival Graves -, aki lépten-nyomon megnehezíti főhősünk dolgát. Colin Farrell alakítása meglehetősen emlékezetessé teszi a figurát, legalábbis elmondható, hogy nem válik olyan szereplővé, akinek a nevére a nézők a film lezárása után pár perccel már nem is emlékeznek. A film első felében számomra kimondottan rokonszenves volt, később viszont kimutatta a foga fehérjét, így viszont már nehéz volt kedvelni. Hiába azonban Eddie és Colin minden megmozdulása, ugyanis Ezra Miller mindkettejükön túlnő. Számomra mindenképpen a mozi egyik csúcspontját jelentette a jelenléte.

 A látvány alapvetően illeszkedik az eddigi filmek közé. Igényesen, aprólékosan megtervezett és kidolgozott díszletről beszélhetünk (személyes kedvencem a MACUSA épülete, amely ugyan nem volt annyira nagyszabású és epikus látványú, mint a londoni Mágiaügyi Minisztérium belső tere, de a maga környezetéből így is tekintélyt parancsolóan emelkedik ki). Látszik, hogy a címszereplő állatok vászonra vitelébe is rengeteg munkát fektettek. Mindegyikük egy-egy egyéniség, alaposan kidolgozott mozgással és szokásokkal. Egyesek simogatni valók, mások tekintélyt parancsolók, és vannak egyenesen fenyegetőek is, akikkel nem szívesen lennénk összezárva abban a bizonyos csomagban. 

 Azok, akik kedvelték a J.K. Rowling által megteremtett világot, nem kérdéses, hogy imádni fogják ezt a filmet, de olyanok számára is érthető és szerethető, akinek idáig nem volt szorosabb ismeretségük a varázslós történettel. Bárki is üljön be rá, biztos lehet benne, hogy már az első képkockák beszippantják a történetbe, és a vége főcímig nem is eresztik. Én személy szerint alig várom, hogy a következő történettel visszatérhessek ebbe a csodás világba; csak azt sajnálom, hogy még két hosszú évet kell várnom rá. Igaz, addig itt van nekünk kilenc film, amit újra és újra megnézhetünk, amikor csak kedvünk tartja.