Egy vagyok az Erővel, az Erő velem van!

 Akárhogy is nézzük, rizikós vállalkozás volt ez a Zsivány egyes. Kezdjük azzal, hogy nehezen helyezhető el a korábban megjelent Star Wars-filmek sorában, ugyanis ez az első spin-off történet (amolyan három és feledik rész), amellyel kezdetben sokan nem tudtak mit kezdeni. Tisztában voltunk azzal, hogy Gareth Edwards rendező egy teljesen új, a nézők számára egyelőre ismeretlen szereplőgárdával fog dolgozni, ami szintén sokakat elbizonytalanított. Mindezek mellett növelte a rajongók aggodalmát az is, hogy baljós hírek kaptak szárnyra, melyek arról tudósítottak, hogy valami nincs rendben a jogokat birtokló Walt Disney Studios háza táján: újra kellett forgatni a film lezárását, de arról, hogy pontosan miért, csak találgatni lehetett. Sokáig úgy tűnt tehát, hogy a franchise újabb részének nem kedvez a csillagok járása, így volt ok bőven az aggodalomra; a premier napján viszont kiderült, hogy a sok befektetett munka meghozta a gyümölcsét, hiszen a Zsivány egyes már a nyitóhétvégén tarolt a pénztáraknál, s nem túlzok, ha azt állítom, az év legnagyobb moziélményében lesz része annak, aki jegyet vált rá. 

 A történet végkimenetele nem volt titok, hiszen az Egy új remény már az első három percében elspoilerezte azt, így nem kellett tövig rágnunk a körmünket azon agyalva, vajon sikerrel jár-e a lázadók csapata a Halálcsillag tervrajzainak megszerzését illetően. Sokkal inkább az volt a kérdés, miként sikerül bemutatni az utat, amely elvezette őket a végső célig. 

 A történet dióhéjban: a lassacskán az egész galaxis urává hatalmasodó Birodalom hozzálát rettegett szuperfegyverük, a Halálcsillag építéséhez, azonban ahhoz, hogy az egész bolygókat elpusztítani képes űrállomást létrehozhassák, szükségük van Galen Ersora, azaz főszereplőnk, Jyn apjára. A lány elmenekül, miután kénytelen végignézni, amint a Halálcsilag építési munkálatait felügyelő Krennic igazgató hidegvérrel meggyilkolja édesanyját, ezek után azonban felnőve sem lesz képes megbékélni és együttműködni a Birodalommal. Engedetlenség, birodalmi iratok hamisítása és súlyos testi sértés vádjával éppen egy birodalmi munkatábor felé tart, amikor a lázadók egy csapata kiszabadítja a fogságból - egy feltétellel: arra kérik, segítsen nekik megtalálni az apját, még mielőtt a Halálcsillag munkálatai befejeződnek és a fegyver működőképessé válik.

 Mi az oka annak, hogy a Star Wars-univerzum már több, mint negyven év múltán is tud újat és érdekeset mutatni a rajongók számára, ráadásul évről évre ekkora tömegeket vonz a mozitermekbe, ültet a tévék képernyője elé? Hogy lehet, hogy immár két generáció is rajongással olvassa a könyveket, nézi az új és régi filmeket egyaránt? Ha belegondolunk, annyira nem is nehéz megtalálni a kérdésre a választ. A történet jó és rossz küzdelméről szól amely örök érvényű téma, változatos helyszínekre kalauzol el minket, ezek mellett pedig tele van szerethető, valódi egyéniséggel rendelkező szereplőkkel és eredeti ötletekkel, valamint - ha egy kicsit a történet mögé nézünk -, számos elgondolkodtató kérdéssel is. Mindezek mellett pedig addig terjeszkedhet, bővülhet, ameddig csak univerzumunk határai engedik, hiszen rengeteg lényt és karaktert vonultat fel megannyi szerteágazó történetszállal, ennek következtében pedig mindig lesz egy irány, amely felé elindulva tovább lehet fűzni a sztorit.

 A premiert követően azonnal megindultak a viták, vajon a tavalyi hetedik epizód vagy az ez évi spin-off teljesített-e jobban - az Ébredő erő tehát vetélytársra akadt. Véleményem szerint mindkét film más-más pontokon volt rendkívül erős, de az összképet nézve a Zsivány egyes bizony jobban illeszkedik a kánonba. Az Ébredő erő néha már-már zavaró módon nem vette komolyan magát , ez is lehetett az oka annak, hogy a rajongók egy részének J.J. Abrams filmje fájdalmas csalódást okozott a hosszú várakozás után. A Zsivány egyes azonban minden, ami a hetedik epizód nem tudott lenni. Kellően sötét hangulatú, az Ébredő erőhöz viszonyítva jóval kevesebb mosolyogni való jelenetet tartalmaz, ami érthető is, hiszen egy (szinte) öngyilkos vállalkozás során nincs helye a viccelődésnek. Ennek következtében érezzük, hogy súlya van mindannak, ami a szemünk előtt játszódik, ráadásul a történetvezetés pörgős, de nem követhetetlenül gyors, és tele van kellően árnyalt karakterekkel. Ebben a filmben ugyanis megmutatkozik, hogy az előző epizódokban zömében makulátlannak ábrázolt lázadók sem voltak egytől egyig kikezdhetetlen jófiúk. Ezzel szemben a Sötét oldal még mindig velejéig romlott, de mivel tavaly eleget láthattunk Kylo Ren önmarcangolásából, mely bizonyította, hogy gonosznak lenni sem annyira egyszerű, ezt a szélsőséges ábrázolást is elnézzük Edwards csapatának. 

 Egyet viszont nem értek: miért van az, hogy a Star Wars filmekben a droidok mindig vannak legalább annyira, ha nem még érdekesebb szereplők, mint a hús-vér karakterek? Az egész 3PO-val és R2-val kezdődött, akik ma már a popkultúra meghatározó, legendás figuráivá avanzsálódtak, majd belépett a történetbe BB8, aki már azelőtt mindenki kedvence lett, hogy bemutatták volna az Ébredő erőt, most pedig itt van nekünk K-2SO, akinek a figurája véleményem szerint sokkalta többet ért, mint a teljes színészgárda fele. Sajnos még a Zsivány egyes legutolsó mellékszereplője is érdekesebb figura, mint Jyn Erso, és Cassian kapitány sem a legaprólékosabban kidolgozott figura. Ha nagyon akarunk, még ezen hibák felett is el tudunk siklani, hiszen úgyis eltereli róluk a figyelmet a többi, sokkal érdekesebb és szimpatikusabb karakter, mint amilyen például a Riz Ahmed által alakított szökött pilóta, vagy Chirrut Imwe volt. Vader nagyúr összességében talán tíz percet tölt a vásznon, de minden rövid jelenete rendkívül hatásos - nem véletlen, hogy negyven év után is ő a filmtörténet legemlékezetesebb főgonosza. Ben Mendelsohn-ról köztudott, hogy remek színész, akinek végtelenül természetes játéka mögött elbújhat a színészgárda fiatalabb generációja, így nem csoda, hogy a Zsivány egyes legerősebb jeleneteinek zöme is az általa alakított karakterhez kapcsolódnak, aki számomra legalább annyira emlékezetes rosszfiú volt, mint a nyifi-nyafi Kylo. 

 Egy ekkora kaliberű film esetén elvárható, hogy a látvány kifogástalan legyen, és természetesen az is lett. Plusz pont, hogy a végső csata során a rajongók elcsíphetnek pár, egyenesen az Egy új reményből "érkezett" felvételt is, Tarkin és Leia hercegnő CGI-alakjáról nem is beszélve, amit megpillantva minden nézőnek, akinek legalább egy kicsit a szívéhez nőttek a régi filmek, mosoly kúszik az arcára. 

 A szerencsétlen előjelek és a felröppenő baljós hírek ellenére tehát az Erő nem hagyta el a Zsivány egyest, olyannyira nem, hogy sokan már most a legjobban sikerült Star Wars filmként emlegetik a Birodalom visszavág óta. A fő történetszálat tovább szövő epizódok pedig felköthetik a gatyát, ugyanis Erso és lázadó csapata megmutatták, milyen az, amikor tényleg háborúznak egymással a csillagok.